A rendezvénybiztosítási feladatok során, a megrendelőink részérőlegy olyan speciális igény merült fel, mely a belső rendfenntartó egységeink látványos megkülönböztetésére irányult. A magas szintű rendvédelmi (bűnügyi, közlekedési) ismeretekkel rendelkező munkatársaink integrálására, ezen megrendelői igény alapján került sor, speciális megjelenéssel és felkészültséggel rendelkező központi operatív egységbe. Az egység a munkája során különösen nagy hangsúlyt fektet a kommunikációra, valamint a gyors reagálásra.
Terv és az aktuális események szerint vezényelt jelenlétével az egység képes az állandó biztonsági szint demonstrálására, valamint szervezett, gyors mozgásával, rövid idő alatt a belső rend ellen irányuló cselekmények megszakítására.
Kiegészítő technikai eszközeik segítik a belső és külső kommunikációt (URH rádiók, hangosbeszélők), a helyszínek gyors megkötelítését változó környezeti körülmények között is (quad, terepjáró), a közönség tájékoztatását (egyedi tájékoztató kiadványok) , valamint az eseménysorok rögzítését (fotó- és videotechnikai eszközök).
Az egység magas szintű és hatékony együttműködési készséggel rendelkezik a feladatok ellátásába bevont általános vagyonvédelmi erőkkel, a rendőrséggel és más a rendezvények külső és belső biztonságának fenntartására kijelölt szervekkel, szervezetekkel.
Tagjai járatosak a küzdősportokban és többen idegen nyelveket is beszélnek.